Beckhamből rajzfilmfigura lett
danee 2004.10.16. 21:28
Ez a jővő?
Irj a chatbe véleményt
David Beckham és Scooby-Doo együtt fog szerepelni az adidas legújabb reklámfilmjében, amelyben egy csoport kíváncsiskodó gyerek leleplez egy titokzatos szellemet, és felfedi a váratlan rejtélyt. "Tetszett az ötlet, hogy egy olyan legendás rajzfilmben játsszak, amit az én gyerekeim is néznek” - mondta a Real Madrid angol csillaga.
"Ebben az évben 'A lehetetlen nem létezik’ című kampányunkat minden idők legjobb sportolóival mutattuk be. A Scoobyval készült film egy nagyon vidám elemként épül be a kampányba, ugyanakkor az élsporthoz is kapcsolódik David Beckham személyén keresztül. A tény, hogy David Scooby-Doo-val találkozik, önmagában is lehetetlen forgatókönyvnek tűnt” - mondta Uli Becker, az adidas kommunikációs igazgatója.
A hirdetést a Cartoon Network brit stúdiójában animálták és gyártották, mivel ez a csatorna páratlanul jól ismeri Scooby-Doo alakját, valamint tulajdonosa a Hanna-Barbera stúdióknak is, ahol Scooby-Doo "életre kelt".
Ez a reklám része "A lehetetlen nem létezik” című kampánynak, amit idén már korábban bemutatott az adidas az egyedülálló Ali vs. Ali tv-spottal, és folytatta az athéni olimpiai játékok alatt játszott Haile Gebrselassie, Kim Collins és Nadia Comaneci főszereplésével forgatott reklámmal. A legújabb filmben David Beckham és Scooby-Doo bebizonyítja, hogy "A lehetetlen nem létezik”, s ezt az üzenetet adja át a fiatalabb közönségnek.
www.foci.hu
|