Jean-Michel Aulas 1987-ben került az Olympique Lyon élére, amikor az egyesület a másodosztályban sínylődött, és tetemes adóssága volt. Egy évvel később a csapat feljutott a legjobbak közé, és az elnöknek szép lassan sikerült egy prosperáló klubot kialakítania, ráadásul az OL a pályán is egyre jobban szerepelt, és fokozatosan élcsapattá nőtte ki magát.

Aulas nagy álma, a bajnoki cím megszerzése végül 2002-ben valósult meg, és az együttesnek azóta már kétszer is sikerült elhódítania az aranyérmet, vagyis elmondható, hogy a Lyon szinte egyeduralkodóvá vált a Ligue 1-ben, miközben olyan tradicionális nagycsapatok, mint a Paris-SG, az AS Monaco vagy az Olympique Marseille többször is komoly adósságot halmoztak fel, és nem tudták felvenni a versenyt a lyoniakkal.

A klub első emberét menet közben többször is az a vád érte, hogy az anyagi érdekeket előbbre helyezi, mint a sportbéli sikereket (Franciaországban ma már lehet OL márkajelzésű kávét és bort kapni, de van OL szépségszalon, fodrászat, utazási iroda és taxi is), ám a zsinórban megszerzett három aranyérem meglehetősen erős ütőkártya volt Aulas kezében.

Az idén nyáron azonban úgy tűnt, hogy az elnök elveszítette a fonalat: az, hogy nem ajánlott új szerződést, és így ingyen elengedett olyan kulcsembereket, mint Vikash Dhorasoo, Patrick Müller vagy Eric Deflandre, még megbocsáthatónak tűnt, ám rajtuk kívül még eladta Eric Carriere-t, Edmílsont és Pegguy Luyindulát is.

A három focistáért összesen 22 millió eurót kasszírozott az egyesület, míg az érkezési oldalon a Lille OSC védője, Eric Abidal, illetve az FC Sochaux csatára, Pierre-Alain Frau állt, akikért összesen 15 milliót áldoztak. Aulas ugyan azzal magyarázta a történteket, hogy fölösleges volt erőszakkal megtartani azokat a focistákat, akik úgyis távozni akartak, de a kritikusok szerint ha megfelelő ajánlat érkezett volna Juninho Pernambucanóra vagy Sidney Govoura, akkor őket is pénzzé tette volna.

Általános volt a vélekedés Franciaországban, hogy az így meggyengült Lyon nem fogja állni a versenyt a kettős terhelés alatt (bajnokság és Bajnokok Ligája), és az első három forduló eredményei (egy győzelem és két döntetlen, mindössze három rúgott gól) is ezt látszottak bizonyítani. Ráadásul az FC Metz elleni találkozón a csapat első számú támadója, a brazil Giovane Élber súlyos sérülést szenvedett, és három hónapra kidőlt a sorból

Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy ha nincsen ez a sérülés, Aulas akkor is igazolt volna új focistákat (hiszen az átigazolási időszakból ekkor még egy hét hátravolt), de annyi bizonyos, hogy ez a sajnálatos sérülés felgyorsította a folyamatokat.

A transzferperiódusból hátralévő időszakban ugyanis három labdarúgó is érkezett Lyonba, és kettejükért bizony jelentős összeget kellett fizetni. A legfontosabb persze Élber pótlása volt, és ennek érdekében az OL megszerezte a fiatal brazil támadót, Nilmart, aki tavaly U20-as világbajnoki címet nyert a selecaóval, és meglehetősen drága vétel volt, elvégre 6,7 millió euróba került, az Internacional ennyiért engedte el. A csatár azonban gyorsan bizonyította, hogy ez nem volt kidobott pénz: rögtön az első mérkőzésén a Stade Rennes ellen csereként beállva két gólt is szerzett, és megfordította a találkozót, három pontot szerezve csapatának.

Hamarosan újabb brazil labdarúgó érkezett a szambaország játékosait előszeretettel alkalmazó klubhoz a középhátvéd Cris személyében, akiért a franciák 3,5 millió eurót fizettek a Cruzeirónak. A 14-szeres válogatott focista korábban a Bayer Leverkusennél eltöltött fél év alatt nem nyújtott jó teljesítményt, de a Lyon vezetői úgy érezték, hogy érdemes őt megszerezni. Végül egy ingyen szerződtetett labdarúgó zárta a késői erősítések sorát, de ő sem akárki volt: az Arsenal FC-től a nyáron elküldött, sokszoros válogatott csatár, Sylvain Wiltord, akivel kétéves szerződést kötöttek a lyoniak.

Ezzel a három focistával egyrészt megdőlt az a tétel, hogy Aulas csak a bevétel növelésével törődik, hiszen a kiadott pénz így már meghaladta az eladásokból szerzett összeg nagyságát, másrészt a klub kerete egy csapásra a Ligue 1 egyik legerősebb játékosállományává vált. Paul le Guen így tovább élhet az általa olyannyira kedvelt rotációs szisztémával, és a védelem kivételével (ahol a Anthony Réveillere, Cacapa, Cris, Jérémy Berthod kvartett szerepel rendszeresen) igyekszik variálni csapatát.

Az OL a leggyakrabban a 4-5-1-es szisztémát alkalmazza, ami azonban ez esetben rendkívül támadó felfogású taktika, hiszen az előretolt középcsatár (Frau vagy Nilmar) mögött két klasszikus szélső (a jobb oldalon általában Govou, a balon leginkább Florent Malouda) és egy visszavont támadó (többnyire Wiltord, esetleg Juninho Pernambucano vagy a fiatal Hatem Ben Arfa) szerepel, a másik két középpályás posztján pedig elsősorban védekező felfogású labdarúgókat küld pályára a mester.

(FOCIVILÁG)