Sevcsenko nyerte az Aranylabdát
danee 2004.12.15. 20:12
Az európai újságírók szavazatai alapján Andrij Sevcsenko, az olasz AC Milan ukrán támadója nyerte el az Aranylabdát a portugál Deco és a brazil Ronaldinho előtt.
ORIGO
Andrij Sevcsenko a Dinamo Kijev szigorúságáról híres futballiskolájában tanulta meg a sportág alapjait, és gyermekkorában felhívta magára a figyelmet különböző ifjúsági tornákon. Kevéssel múlt 18 éves, amikor bemutatkozott a felnőttek között, és fél évvel később már válogatottnak mondhatta magát.
Eleinte még csak másodhegedűs volt Szerhij Rebrov mögött a Dinamóban, az 1997-98-as pontvadászattól kezdve viszont főszereplővé lépett elő. Az, hogy az ukrán bajnokságban ontotta a gólokat, nem okozott nagy feltűnést, az viszont annál inkább, hogy a BL-ben is hasonlóan tett: 1997 őszén a Barcelonának a Camp Nouban rúgott mesterhármast, az 1998-99-es kiírásban pedig ő lett a torna gólkirálya.
Ezt követően szerezte meg a Milan, a hírek szerint 25 millió dollárért, és Seva itt is gyorsan megtalálta a helyét: rögtön első szezonjában 24 találatot ért el, és gólkirály lett.
Tulajdonképpen csak egyetlen rosszabb idénye volt, a 2002-2003-as, amikor sérülése miatt sokat kihagyott, és sokan már a távozásáról beszéltek, ám visszaverekedte magát a kezdők közé, és a BL-döntőn már ő értékesítette a mindent eldöntő tizenegyest.
Az előző szezont egészen pazarul kezdte, de a pontvadászat második felében, vagyis idén tavasszal kissé gyengébben futballozott - persze csak önmagához képest. Az év első felében a Serie A-ban kilenc gólt ért el, igaz, a rangadókon rendszeresen hozta magát: betalált a Juventus és az AS Roma ellen, utóbbi meccsen győztes gólt szerzett. Összességében így 24 góllal lett gólkirály, ám ebből idén "csak" kilencet ért el, a Milan pedig nagy fölénnyel nyerte meg a campionatót.
A Bajnokok Ligájában a Sparta Praha elleni nyolcaddöntőben két, a Deportivo elleni negyeddöntőben egy találatot szerzett, a rossonerók azonban a spanyolok ellen kiestek a sorozatból. Az ősszel aztán megint fantasztikus formában futballozik: a bajnokságban 15 forduló alatt 11 gólt ért el (miközben pár meccset sérülés miatt ki kellett hagynia), és a Bajnokok Ligája csoportmérkőzései során is betalált háromszor.
Ráadásul a válogatottban is kiválóan szerepel, hiszen az ősszel négyszer volt eredményes a címeres mezben, mindegyik gólját vébéselejtezőn szerezte, és ennek köszönhetően az ukrán gárda vezeti csoportját a kvalifikációs sorozatban.
Szavazás végeredménye:
1. Sevcsenko, Andrij (AC Milan, ukrán) 175 pont 2. Deco (FC Porto/FC Barcelona, portugál) 139 3. Ronaldinho (FC Barcelona, brazil) 133 4. Henry, Thierry (Arsenal, francia) 80 5. Zagorakisz, Theodorosz (AEK Athén/Bologna, görög) 44 6. Adriano (Internazionale, brazil) 27 7. Nedved, Pavel (Juventus, cseh) 23 8. Rooney, Wayne (Everton/Manchester United, angol) 22 9. Carvalho, Ricardo (FC Porto/Chelsea, portugál) van Nistelrooy, Ruud (Manchester United, holland) 18-18 11. Hariszteasz, Angelosz (Werder Bremen, görög) 15 12. Baros, Milan (Liverpool, cseh) Ronaldo, Cristiano (Manchester United, portugál) 11-11 14. Ibrahimovic, Zlatan (Ajax Amsterdam/Juventus, svéd) 8 15. Eto'o, Samuel (Mallorca/FC Barcelona, kameruni) Kaká (AC Milan, brazil) 7-7 17. Dellasz, Traianosz (AS Roma, görög) Drogba, Didier (Olympique Marseille/Chelsea, elefántcsontparti) Buffon, Gianluigi (Juventus, olasz) Lampard, Frank (Chelsea, angol) Morientes, Fernando (AS Monaco/Real Madrid, spanyol) 5-5 22. Figo, Luis (Real Madrid, portugál) 4 23. Zidane, Zinédine (Real Madrid, francia) 3 24. Baraja, Ruben (Valencia, spanyol) Giuly, Ludovic (AS Monaco/FC Barcelona, francia) Nikopolidisz, Antoniosz (Panathinaikosz/Olimpiakosz, görög) Maniche (FC Porto, portugál), 2-2 28. Maldini, Paolo (AC Milan, olasz) Vicente (Valencia, spanyol) 1-1
|